Volt egy törés az életemben, ami akkora nyomot hagyott, hogy szinte lehetetlen elfelejteni.

Persze én okoztam magamnak, tőlem indult, vagyis rossz döntésem eredménye.(hogy világos legyen az írásom: egy közúti balesetről van szó, és az azt követő következményről)

Sok dolog van, amit már máshogy látok, ez ennek a rögös útnak köszönhető. Ezt tanítani lehetetlen,megóvni meg aztán főleg nem, csak akkor, ha belekeveredik valaki és küzd ellene, de nem lehet, onnan már csak átéli és szemléli a dolgokat.(büntetés végrehajtás)
Igaz találkoztam olyan emberrel is, akinek ez egy életforma.
Megkérdezték mért akarok ezzel a témával foglalkozni, ha már úgy is vége? A hátam mögött kellene hagynom azokat az éveket.

Igen valóban letelt a kiszabott része a dolognak, viszont belül még nem telt le, mert mindig ott marad. Elvárásoknak eleget tettem, és ezzel mi változott? Semmi

A dolog visszafordíthatatlan mindkét félnek. A legnagyobb baj, hogy én nem tudok magamnak megbocsátani. Hozzá kell tennem nem szándékosságról volt szó, ennek ellenére nagy károkat okoztam, ez a teher itt marad nekem, cipelhetem egy életen át.
Inkább nem megyek bele melyik elviselhetőbb a ,,halál" vagy a ,,lelki teher" ezt embere válogatja (szerintem) .
Ezért az írásba menekültem már jó ideje, mivel emberekben nem bízom és a beszélgetés nem az erősségem. Próbáltam a véleményemet így megosztani, néha ennek is van hátránya,mert az indulatokat is belevittem. Nem mindig jön össze  Nem csak a szem a lélek tükre az írások is megfelelnek erre megítélésre. 

Ennek segítségével vészeltem át a rám szabott (X-hónapot) sok borsot törve az erre kijelölt emberek orra alá, akiknek feladata az volt, hogy ellenőrizzék-kontrollálják az írásokat.
Ha valakit érdekel az ezzel kapcsolatos tapasztalat, történések információ akkor jó olvasást, ha nem akkor itt a vége, fuss el .....