Az elítélt jogi szakkifejezés. Legtágabb gyűjtőfogalomként a társadalom valamely közössége vagy intézménye – jellemzően a bíróság – által, bűncselekmény (jogi-, erkölcsi-, vallási stb. normasértés) elkövetése miatt büntetett (elmarasztalt), és ezért a hatályos büntetőjog alapján kiszabott büntetést elszenvedni kényszerülő személyt értik alatta.
A hatályos magyar jogrendszerben a büntetőeljárással terhelt személy elnevezése:
A büntetés-végrehajtási jogban az elítélt elnevezés – az ítélet jogerejétől függetlenül – a szabadságvesztésre ítéltek összefoglaló jelöléseként is használatos.
Az előzetes letartóztatás olyan kényszerintézkedés, amelynek során a terhelt személyi szabadságát bírói úton elvonják a jogerős ügydöntő határozat előtt. Célja, hogy a terhelt a hatóságok, bíróság által eAz előzetes letartóztatás feltételei
Az előzetes letartóztatás elrendelésének általános és különös feltételei vannak, ha ezek közül valamelyik hiányzik, úgy nem rendelhető el előzetes letartóztatás.
Általános feltételei
- Bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja (tehát nem elég az "egyszerű" gyanú)
- a bűncselekmény szabadságvesztéssel büntetendő (pl.:emberölés)
- a büntetőeljárásnak nincs törvényes akadálya (pl.: nem 14 éven aluli)
Különös feltételei
- megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult. – múltbéli tények.
- szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható. – jövőbeli megalapozott szökés alatt titkon való eltávozást értünk ismert lakóhelyről, elrejtőzés alatt rejtekhelyen való tartózkodást, vagy küllemének megváltoztatását értjük.
- megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével megnehezítené, meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást. – kolluzió, összejátszás, jövőbeli megalapozott valószínűség.
- megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. – jövőbeli megalapozott valószínűség, bűnismétlés veszélye miatt.
Elrendelése :A vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára a nyomozási bíró határoz, ezután az eljáró bíróság jogosult elrendelni.
Ha a büntetőeljárásnak magánindítványra van helye, az előzetes letartóztatás a magánindítvány előterjesztése előtt nem rendelhető el.A határozatot indokolni kell, így az indítvány lényegét, bűncselekmény leírását és minősítését.lérhető legyen, szabadlábon hagyása a bizonyítást ne veszélyeztesse.
Időtartama
"A vádirat benyújtása előtt elrendelt előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart."
A kényszerintézkedések az eljárás alanyainak magánszférájába való beavatkozást jelentik, illetve az eljárás sikerességét előmozdító cselekmények tartoznak e fogalom alá. Tehát ezek nem büntetések, nem szankciók. Ebben a csoportban az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, a lakhelyelhagyási tilalom, a házi őrizet, a távoltartás, az ideiglenes kényszergyógykezelés, az intézkedés a külföldre utazási tilalom biztosítására, az elővezetés, motozás, ujj- és tenyérnyomat, DNS-mintavétel és a bíróság elé állítás kerül bemutatásra.
Az őrizetbe vétel feltételei
Az őrizetbe vétel szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja - különösen tettenérés - esetén alkalmazható feltéve, hogy a terhelt előzetes letartóztatása valószínűsíthető, pl. a hatóság elől megszökött, elrejtőzött, az eljárás során ellene újabb büntetőügy indult, vagy mindezeket valószínűsíti a hatóság, úgyszintén ha megalapozottan feltehető, hogy meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítási eljárást, illetve ha a bíróság elé állítás feltételei fennállnak ennek céljából.
A bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni; ha erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni.
Ha a vádlott elővezetését már elrendelték és a tartózkodási helye ismert, tárgyalási őrizete is elrendelhető.